Apu:Egy kórházi reggel

Apu vakon, magatehetetlenül fekszik a kórházban. Tegnap végre tisztáztuk az osztályos orvossal, hogy a kórház átveszi tőlünk a gyógyszerelést. (Egy félreértés folytán azt gondolták, hogy mi akarunk gyógyszerelni.) Aput eddig otthon ápoltuk öten felváltva, már majdnem 6 éve. Most naponta háromszor, ugyancsak egymást váltva járunk be a kórházba etetni, mert egy étkezés nála legalább egy óra.

Szokás szerint reggel korán bemegyek, hogy megetessem. Az éjjeliszekrényen egy felbontott flakont találok, benne szívószál. Energiaital. Az energia: glükóz szirup. Apu cukorbeteg…

Megyek a nővérpulthoz szólni. Egy arrongáns férfi elküld, hogy most vizitelnek: majd az osztályos orvossal beszéljek. Bocsánatot kérek, hogy létezem…

A vizit szó orvosi vizsgálatot, ellenőrzést jelent az Idegen szavak szótára szerint. Visito latinul megszemlél, nézeget. Beteg sehol. A férfi nyakában nincs sztetoszkóp. Ha orvos lenne, valószínűleg tudná, mit jelent a szó, még ha az Orvosi lexikonban és az Orvosi szótárban nincs is benne. Nagyon úgy néz ki, hogy a tudatlanságát akarta arroganciával ellensúlyozni.

A betegszobába tévedő első nővérnek mutatom a flakont. Szó nélkül elviszi. Nemsokára visszajön, a szobatársnak hoz valamit. Megkérdezem a szobatársat: gyógyszert. Apunak nem hozott. Újra előkerül. Kiderül, hogy a lázlapon rajta vannak ugyan a gyógyszerek, de nincs nyoma a megbeszélésnek, vagyis ő is nem tudja, hogy már nem mi gyógyszerelünk. Következésképp előző este sem kapott gyógyszert. Délben még tőlem, és hazavittem a gyógyszereket, nehogy megszokásból beadjuk.

Nemsokára hozza a gyógyszereket azzal, hogy a listán levők közül kettő nincs a kórháznak. Hozzam be eredeti csomagolásban, dobozban, tegyem az éjjeliszekrényre, és akkor majd beadják.

Közben tápszert hoznak. Még hideg: most vehették ki a hűtőből. Elkezdem aput etetni. Nemsokára megjelenik az „igazi” reggeli: kefír, kenyér, darálthús. Szólok, hogy már kaptunk tápszert, de a nővér ott akarja hagyni, hogy jól fog az esni. Ő sem tudja, hogy apu cukorbeteg: nem ehetik két reggelit. (Ez a veszély nem is áll fenn: egyet is alig.)

Szerencsére van otthon recept. Patika, vissza a kórházba, újra nővérpult. Elmondom, mi történt. Elkérik a dobozt, és kiutasítanak a kórházból, mert nincs látogatási idő. Higgyem el, ellátják ők aput nélkülem is. Hát… a történtek nem erre utalnak.

Most az a kérdés, legközelebb beengednek-e reggel. Ha ma nem mehettem volna be, ki sem derül, hogy apu tegnap óta egyáltalán nem kap gyógyszert.

A másik nagy kérdés, hogy kapja-e majd a bevitt gyógyszert, pláne, hogy nem engedték az éjjeliszekrényre tenni, ahogy a gyógyszerosztó nővér kérte.

Másnap beengedtek, de már egyik kérdés sem kérdés. Apu két nappal később a kórházban meghalt.

Megjegyzések

Tudjuk, hogy az egészségügynek rengeteg problémája van, kevés a pénz és a munkaerő. Próbálunk segíteni, amiben tudunk. Az étkeztetés egy kitűnő lehetőség, hiszen a családban is összetartó erő a közös étkezés.

Azt is megértjük, hogy a nehéz körülmények több hibához vezetnek.

Amit nem értünk meg, és nem is vagyunk hajlandóak: a kórház a saját hibáját miért rajtam bosszulja meg? Vagy azt bosszulták meg, hogy nemtetszésemet mertem kifejezni az energiaitalra adott reakciójukra?

A kórházban egyébként eddig mindenki segítőkész és készséges volt, pedig borzasztóan elfoglaltak. Ez az első rossz emberi tapasztalat.

A kórház nevét nem írtam ki, mert nem ez a fontos.