Konjunkció

A konjunkció nevezéktani művelet, mely oly módon kapcsol össze két komponenset, hogy mindegyikből azonos számú hidrogénatomot hagy el. A két komponens neve nem változik.

A konjunkció helyettesíthető két szubtrakcióval és az azt követő addícióval.

Konjunkciót két esetben használunk:

• gyűrű és nyílt lánc összekapcsolásakor, elsősorban olyankor, ha a láncokban azonos a főcsoport
• gyűrűtársulás nevében, sokszorozó taggal (lásd ott).

A gyűrű és a lánc nevét egybeírjuk, pl. ciklohexánetanol, benzol-1,3,5-triecetsav.

A gyűrűt a szokásos módon, arab számokkal számozzuk. A láncot görög betűkkel számozzuk úgy, hogy a főcsoport (utótag) melletti szénatom az α. Ez akkor is így van, ha a főcsoport szénatomot tartalmaz (savak, aldehidek, nitrilek): a főcsoport szénatomja nem kap számot.

Példa:

α,β-Dimetil-2-naftalinetanol

Az oldallánc az etanol. A főcsoport az -ol, a szomszédos szénatom kapja az α helyszámot. Az etanol két helyettesítő metilcsoportja nem kap helyszámot.

Forrás

• Nyitrai József – Nagy József: Útmutató a szerves vegyületek IUPAC nevezéktanához. Budapest: Magyar Kémikusok Egyesülete (1998) R-1.2.4., 28–29. o. Az IUPAC Szerves Kémiai Nómenklatúrabizottságának 1993-as ajánlása alapján.
• A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai. Szerkesztette: Erdey-Grúz Tibor és Fodorné Csányi Piroska Budapest: Akadémiai Kiadó (1972) 1. kötet, C-0.5., 216–221. o.