Budapest-Belgrád vasút

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2025. augusztus 2., 19:48-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kínai selyemúthoz kapcsolódó vasútvonal. Magyarországon zöldmezős beruházásként épül túlárazottan, a magyar vasútvonaltól függetlenül, magyar településeket elkerülve (azzal az ürüggyel, hogy az áru gyorsabban jusson célba).

A beruházás értéke 590 MFt, amit mi fizetünk kínai hitelből, és a kínaiak azt is elvárják, hogy tőlük vegyünk mozdonyokat és vasúti kocsikat. A kínaiak nem fektetnek be semmit, csak a hitelt adják, és a vasúton szállított áru mennyiségét sem garantálják.

A Budapest Belgrád vasútvonalat felújító kínai cég a szerb kormányzatok hathatós segítségével több, mint 18 millió dollárral károsította meg a szerb költségvetést, ezért 2025. augusztus elején a szerb szervezett bűnözés elleni különleges ügyészség utasítására 6 embert letartóztattak, köztük a volt építésügyi minisztert és a felújítást végző cég vezetőjét.[1] És nálunk?

A megvalósítási tanulmány 1 MFt-be került, és 2017-ben a kormány titkosította, mert az anyag semmilyen kimutatható hasznot nem tudott érvként felhozni a kínai áruk könnyebb ideszállítását célzó beruházás mellett.

Ráadásul a kormány Triesztben kikötőt tervez építeni, ami a Budapest-Belgrád vasútvonalat leértékeli, mivel a selyemút utolsó állomása a görög Pireusz, mert onnan Görögországon, Észak-Macedónián át kell vasúton a szerbiai Belgrádig vergődni, míg az olasz Trieszt jóval közelebb van Európához. Ráadásul a román Konstanca is közelebb van tengeri úton, honnan a Dunán lehet tovább szállítani az árut.[2]

A trieszti beruházás áll és úgy halad.

Jegyzetek

  1. Facebook/Káncz Csaba geopolitikai jegyzetei 2025. augusztus 2.
  2. Szegő Iván Miklós: Trieszt mint magyar kikötő? Inkább lesz kínai. 24.hu (2019. júl. 3.)

Forrás