„Vita:Gyöngyöspata” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(18 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
Idézni a miniszterelnöki esküből?
* milyen törvény alapján kapták a kártérítést?
* idézni a miniszterelnöki esküből?
A [https://nepszava.hu/3068121_megvedjuk-a-magyar-birosagot--tobb-ezren-tuntettek-a-kossuth-teren videón] Kaltenbach beszéde -1:01:23-kor kezdődik.

== Kaltenbach beszéde ==
Barátaim!

Először is köszönöm, hogy eljöttetek.

Én nem voltam ?

Amint ez elhangzott, azért is jöttünk ma itt össze, hogy emlékezzünk a rasszista
gyűlölködés, roma honfitársaink elleni merényletsorozat áldozatairól.

A bűnösöket, akik fegyverrel a kezükben gyilkoltak, utolérte az igazságszolgáltatás,
a felbujtók, akiknek a szó a fegyverük, akik a gyűlölködés szításáért, a rasszista
hangulatkeltésért felelősek, azonban büntetlenek maradtak, és ez bátorítja,
ez bátoríthatja őket, hogy tettüket újra elkövessék.

Bűnük annál súlyosabb, minél magasabban állnak a ranglétrán, és annál aljasabb,
minél rafináltabban teszik. Mint mondjuk éppen a miniszterek elnöke.

Az mondja, hogy a pénzért így a gyöngyöspataiaknak is meg kell dolgozni, hogy az
ingyen pénz bántja (?) az emberek igazságérzetét. Ő jogot végzett - nem mondanám
jogásznak, mert soha, egy percig nem dolgozott a szakmában -, de így is tudnia kell,
hogy megdolgozni a munkabérért kell. A kártérítés annak jár, akinek a bíróság
megállapítja, és ezt senki nem bírálhatja felül - a miniszterelnök sem.

De ha már a megdolgozásnál meg az igazságérzetnél tartunk, szerintetek Mészáros
Lőrinc, a miniszterelnök barátja, aki a semmiből néhány év alatt az ország
leggazdagabb embere lett, vagy Tiborc István, aki beházasodott a családba, és
szintén többszörös milliárdossá vált - ők megdolgoztak ezért?
A következő kérdést már föl sem teszem, mert azt akartam kérdezni, hogy ez nem zavarja
az igazságérzeteteket?

Szerintetek a fidesz képviselők? a folyamatos gombnyomogatásokkal megdolgoznak
a milliós fizetésekért?

A német szociáldemokraták egykori elnöke az elszabadult egyenlőtlenséget bírálva egyszer
azt mondta: "Én el tudom képzelni, hogy valaki tízszer jobb mint a másik. Azt is el
tudom képzelni, hogy valaki százszor jobb, kivételesen talán még ennél is sokszor. De hogy egymilliószor
jobb, azt nem tudom elképzelni.

Szerintetek Mészáros Lőrinc vagy Tiborc István, vagy a gombnyomogatók milliószor jobbak,
mint ti?

A jogvégzett miniszterelnöknek a saját alaptörvényét is ismernie kellene. Annak C
cikk első bekezdését hadd idézzem: "A magyar állam működése a hatalom megosztásának
elvén alapszik. Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére
vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel
szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni."

Az már eddig is világos volt, hogy nem a parlament ellenőrzi a kormányt, hanem fordítva.
A miniszterelnök most szembehelyezkedik a bíróság ítéletével: kell-e ennél nagyobb
bizonyíték a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvésre? Ez az alaptörvény nyílt
megsértése, brutális támadás az igazságszolgáltatás függetlensége ellen. No de ne
csodálkozzunk, hogyha itt ideidézem Parti Nagy Lajosnak, a Kossuth-díjas költőnek az
egysze ? elhangzott, leírt mondatát, amely a következőképpen ?: "A hazámat cégéres
gazemberek és könyörtelen brigantik vezetik ki éppen Európából egy hibbant és
életveszélyes nemzetvezetővel az élükön."

Itt az ideje, hogy a tisztességes demokraták hallassák a hangjukat, és megfogalmazzák
a követeléseiket. Mivel ? ezelőtt alig három hét van hátra, úgy gondoltam, mi lenne,
ha ma megfogalmaznánk a 12 pontot, a mi 12 pontunkat? Amit leírtam, az az én 12 pontom,
de ha egyetértetek vele, akkor mindnyájunk 12 pontja lesz.

1. Követeljük a sajtószabadság visszaállítását! Propagandista lakájok helyett független
újságírókat a közmédiába!

2. Követeljük a törvény előtti egyenlőséget, az alapvető jogok garantálását!

3. (Mindjárt elfújja a szél.) Határozottan fel kell lépni a korrupció minden formája
ellen, haladéktalanul csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez!

4. Tisztességes, diszktriminációmentes oktatást akarunk, hogy a gyerekeink versenyképes
tudást szerezzenek!

5. Fel kell számolni a szükséghelyzetet az egészségügyben. Szégyenteljes, hogy
tízezrek halnak bele évente az elégtelen orvosi ellátásba.

6. Tisztességes közteherviselést, igazságosabb adórendszert akarunk! Fel kell számolni
a mélyszegénységet, meg kell akadályozni a bérek és a nyugdíjak elértéktelenedését!

7. Vissza kell állítani az önkormányzati autonómiát, abba kell hagyni az esztelen
centralizációt!

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert valaki 2009 októberében - akkor polgármester volt
az illető - megfogalmazott néhány passzust, ő is egy ilyen 12 pont félét. Ezeket
gyorsan felolvasnám. Meg fognak lepődni, hogy ki volt az illető. Ő azt írja, hogy
"Minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak lakói dönthetnek. A
magyarok legfontosabb városa a főváros, Budapest. Minden településnek joga van az
iskolához, minden településnek joga van a vagyonához, minden településnek joga van a
jövedelméhez. Az önkormányzatnak joga van ellenállásra a törvény keretei között, ha
az állam a létét, törvényességét vagy alkotmányosságát veszélyezteti."

Mit gondolnak, ki volt ? ez? Kósa Lajos! Akkor éppen Debrecen polgármestere volt.

Megyünk tovább.

8. Követeljük az Alkotmánybíróság, a Számvevőszék, a NAV és az Ügyészség pártatlan,
befolyástól és részlehajlástól mentes működését és személyi összetételét!

9. (Ez ma nagyon sokszor elhangzott, én csak megismétlem.) Fel kell számolni a független
igazságszolgáltatás kormányzati ellenőrzés alá vonásának kísérletét!

10. Követeljük, hogy szűnjön meg a népképviselet, azaz az országgyűlési képviselők
a parlamenten belüli és azon kívüli jogainak önkényes csorbítása! Az ellenük elkövetett
jogsértéseket ki kell vizsgálni, a felelősöket meg kell büntetni!

11. Az esélyegyenlőség elvén alapuló tisztességes választási törvényt kell elfogadni,
abba kell hagyni a közpénz kormányzati propagandára fordítását!

Végül az utolsó, de nem kevésbé fontos pont.

12. Európai Magyarországot akarunk! Barátaink a jogállami európai demokráciák, és nem
Putyin, nem a türkök, nem Erdogan. Szűnjön meg a hazug Brüsszelezés, és az EU-támogatások
elherdálása!

A lap jelenlegi, 2020. február 27., 16:21-kori változata

Idézni a miniszterelnöki esküből?