Tüntetés

Ez a szócikk válasz lenne a Momentum blogján megjelent cikkre – a tüntetésen résztvevő szempontjából.

Természetesen önmagamból indulok ki, de kommunikálok másokkal. Igen, az interneten. Szobanövény vagyok. Az áprilisi választások óta járok tüntetni, előtte 1992-ben voltam, a Demokratikus Charta tüntetésén.

A legtöbb választó négyévente egyszer érzi magát felelősnek, majd a kudarcot látva hárít: tesze-tosza pártokra, rendszerre, szomszédra, bárkire, ahelyett, hogy szembenézne önmagával, és megértené: ez a rendszer két dologra épít: a politikát mérsékelten fogyasztó választókra és a tudatos választók módszeresen programozott apátiájára. – írja a cikk.

Stimmel. De mi következik ebből?

A választó a saját életét akarja élni. A pártokkal ellentétben nem célja a napi politizálás. Egyszer-egyszer lehet mozgósítani, ha nagyon fel van háborodva, de több nem várható el tőle. A Fidesz meg annyi disznóságot csinál, hogy néha akár naponta többször is ki kellene menni az utcára. És a helyzetet tovább nehezíti, hogy az egyes pártok külön-külön akarnak tiltakozni, hiszen előtérbe akarják tolni magukat. Így sok kis tüntetés lesz, és az alacsony részvétel elkedvetleníti az embert, a kormányt meg pár száz, pár ezer ember nem érdekli. Mellesleg a szervezőknek is aránytalanul sok pénzbe kerül, ha a hasznot a résztvevő/forintban mérjük. Pláne sokba, ha a kormány visszakozásainak számában.

Na ezt kellene az ellenzéki pártoknak megoldaniuk, vagy legalábbis enyhíteniük. Egy-egy felháborító ügy kapcsán a kormány fejére olvasni a korábbi dolgokat is, amire nem szerveződött tüntetés. Ez azokat is mozgósíthatja, akiket az épp aktuális disznóság kevésbé izgat, de a korábbiak igen. Meg azokat is, akiknek úgy általában van elegük.

Egy tüntetésnek persze időbeli korlátot kell szabni. Sok téma van sok párttal. Egyezkedni kell, megosztozni a témákban. (Az egyezkedés egyébként sem ártana, a tüntetésektől függetlenül.) A visszatérő témákban meg lehet felszólalót váltani a következő tüntetésen. A pártok számára nehezebb lenne fanyalogni, hogy én így gondolom, Te meg úgy, mert ha lemarad egy nagy tüntetésről, az hátrányos neki.

A pártok közötti versenyt a felszólalások alapján el tudnánk dönteni. Eddig is így volt, csak egy-két párton belül. Igen, vannak hálásabb témák: ehhez kell az egyezkedés. Vagy akár sorsolás. És nem volna butaság véleményt kérni utólag az egyes felszólalások tetszési indexéről. Ha az interneten hozzáférhetők, akár azoktól is, akik nem voltak ott. Ugyanezen a lapon más infókat is lehetne terjeszteni: ez valami olyan koalíciós együttműködés lenne, mint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, de nemcsak választások előtt, hanem folyamatosan. Elég addig, amíg a Fidesz hatalmon van. ;) Még az sem lenne baj, ha a közös infókon kívül minden résztvevő pártnak külön ismertető lapja is lenne. Így mindegyikük törekedne rá, hogy odakerüljön, és a választó könnyebben megtalálja/megismerje.

El lehet kezdeni alulról, néhány résztvevővel. A többiről gondoskodik a tömegvonzás.

Szubjektív dolgok

Az emberek nagyon tájékozatlanok, és ez a Fidesznek kedvez. A propaganda része kell legyen a tudományos ismeretterjesztés. Konkrétumok kellenek. Számok. Nem sok, csak a legfontosabb dolgokról.

Nagyon hiányolom annak tudatosítását, hogy a kormány legfontosabb dolga az érdekegyeztetés. Hogy minden magyar állampolgár kormánya legyen. A nemzet kormánya. És a Fidesz nemcsak hogy meg sem próbálja (néhány óra alatt átvert törvények), hanem épp ellenkezőleg: a saját érdekeit veri keresztül. És a nemzet kormánya nem titkolózhatik a nemzet előtt (Paks II), pláne nem nemzeti ügyben (a következő évtizedek energiaellátása). Nem titkolhat el közérdekű adatokat. Néhány példa kellene összegekkel.

A Fidesz gyakran hivatkozik a választásokon kapott felhatalmazásra, de van egy csomó ügy, amiben a közvéleménykutatások szerint kisebbségben van (most pl. az Európai Ügyészség). Ez azt jelenti, hogy a rá szavazók érdekeit is. A felhatalmazást csak arra kapta, hogy súlyozza a rövid- és hosszútávú érdekeket, arra nem, hogy mindkettőt megsértse.

Beszélni kellene a lopásokról. Nem általánosságban, hanem egy-egy konkrét esetben, viszonylag részletesen. Az összeférhetetlenségekről (a miniszterelnök dönt a veje cégének pályázatáról, a köztársasági elnök alapítványát az állam támogatja), az ajándék elfogadásának lekötelező hatásáról. Ezek nagyon irritálják a közvéleményt, még a Fidesz szavazóit is. Itt is kellenek a számok, és a nemzetközi példák: másutt nem tűrik az ilyesmit.

Beszélni kellene a költségvetésről: az oktatás, az egészségügy, a nyugdíj, az államigazgatás, közszolgálati média, stadionok, az EU-tól kapott támogatások összegéről. Ezt az átlagember nagyságrendben sem tudja. Pl. számszerűsíteni, hogy az EU-tól mennyivel több pénzt kapunk, mint amennyit befizetünk. Sokan fordítva gondolják: számok kellenek. Fél tucat számmal már sokat tisztul a kép.