Gnoszticizmus
Gnosztikusok: Goethe, Makovecz Imre. A hermetikus gnoszticizmus megalapozoja Hermész Triszmegisztosz.
Szentháromság: Atya, Anya, Fiú, vagyis a keresztény Szentlélek az Anyának felel meg. A Fiú nem azonos Jézussal. Ő egy ember volt, aki elérte a legtökéletesebb megvilágosodást. Ezt a szintet más is elérheti. Az ember is istenné válhat, ha a gnózis birtokába jut; a gnoszticizmus éppen azt ígéri, amit a hermetikus megváltástan, hogy az ember isten (isteni) lesz.
A theószisz keresztény fogalom – a theiotész súlyos eretnekség, a gnosztikus istenné, istenséggé válás.
Az Igazság mindennél előbb létezett, s minden emberben benne van, csak a kulcs hiányzik a kapu kinyitásához. Aki viszont megtalálta a kulcsot, az elérte a gnózist, azaz az Igazságot, s istenné lett. Az Igazság birtokosai a „Fény Fiai”.
A lényeg az, hogy GYURCSÁNY FERENC a „sötétség maszkja” – ORBÁN VIKTOR pedig a „fényvitéz”. A lényeg egyébként sem a vallás vagy a filozófia, hanem ORBÁN VIKTOR.
Manicheizmus
A gnoszticizmus egyik ága.
Kezdetben két őselv létezett: a Fény és a Sötétség. A Fény Atyja vagy a Fény Birodalmának Istene több konkrét "nyúlvánnyal", emanációval rendelkezik: ezek az Ész, az Értelem, a Felfogóképesség, a Gondolat és a Megértés. Továbbá számtalan eón – isteni lény – veszi körül őt.
A Fény Birodalmának tükörképe a Sötétség Birodalma. A Sötétség Atyját Sátánnak vagy Ahrimannak nevezi. Neki is vannak attribútumai, méghozzá a Fény Atyjának negatív megfelelői, mint a Sötét Ész, a Sötét Értelem stb.
Nincs isten, aki a bűnöket megbocsáthatná, vagy azoktól megváltást nyújthatna: éppen ellenkezőleg mindaddig, amíg a Fény egy része a sötétséggel keveredik, vagy annak fogságában van, addig maga a Fény Atyja szorul megváltásra – nem Isten váltja (vagy váltotta) meg az embert, hanem az ember váltja meg az isteni világot.
Idézetek
Hoffmann Rózsa napirend előtti felszólalása, 2014. december 1. 13:30
A pápa strausbourgi beszédéből idéz: „az ember … transzcendens eredetű személyiség…” Pedig nem az: ez eretnekség.
A pápa az emberi méltóság transzcendens mivoltáról szólt, hangsúlyozva a „méltóság” és a „transzcendens” közötti szoros kapcsolatot: „Az ember természetfeletti méltóságáról beszélni annyit jelent, hogy utalunk természetére, vagyis arra a veleszületett képességére, miszerint meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Rendelkezünk azzal az „iránytűvel”, amely szívünkbe van írva, és amelyet Isten vésett bele a teremtett világegyetembe. Elsősorban azt jelenti, hogy az embert nem abszolútumnak, hanem viszonylénynek, (relacionális lénynek) tekintjük.”
Az ember transzcendens személyiségéről a gnosztikus Makovecz Imre beszélt: „Az ember természete nem csak a szelleme és a lelki világa, hanem a teremtett állapota. És ebben a személy isteni princípium. Megközelíthetetlen isteni princípium.”
A KDNP a Szentatya nevével visszaélve kívánta legitimmé tenni az „istenember” gnosztikus tévképzetét. Hoffmann Rózsa nemcsak ezt a részt, hanem szinte az egész általa idézett szöveget eltorzította.