Ukrajna története

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2022. december 24., 13:04-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Forrás)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Forrás: Portfolio.hu

A felbomlás előtt

Ukrajna területe a XVI. században a lengyel–litván kettős államhoz tartozott. A népesség katolikus volt, és a saját nyelvét beszélte. Itt bukkant fel egy új népcsoport, amelynek nemessége beolvadt a lengyelbe, lengyelül beszélt, katolikus lett. A nép viszont pravoszláv, és ukránul beszélt.

A Szovjetunió az 1922-es alkotmánya szerint 4 SZSZK-ból áll: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Transz-Kaukázusi területek. Az alkotmány szerint népszavazással bármelyik SZSZK kiléphet a Szovjetunióból, és önálló állammá válhatik. (Ez történt 1991-ben.) Ez az alkotmány hivatalosan is elismeri Ukrajnát, és meghatározza a határait is. (A Krím ebben az alkotmányban még az orosz SZSZK-hoz tartozott.) A kilépés lehetősége benne maradt az 1936-os bucharini, majd az 1977-es brezsnyevi alkotmányban is.

Ukrajna elnökei

Név Tól Ig Foglalkozás
Leonyid Kravcsuk 1991. december 5. 1994. július 19. közgazdász
Leonyid Kucsma 1994. július 19. 2005. január 23. gépészmérnök
Viktor Juscsenko 2005. január 23. 2010. február 15. közgazdász
Viktor Janukovics 2010. február 25. 2014. február 22. bűnöző
Olekszandr Turcsinov 2014. február 23. 2014. június 7. kohómérnök
Petro Porosenko 2014. június 7. 2019. május 20. közgazdász
Volodimir Zelenszkij 2019. május 20. jogász

Narancsos forradalom

A 2004-es elnökválasztáson hivatalosan az oroszbarát Viktor Janukovics győzött kis többséggel Viktor Juscsenko előtt. Ellenállás kezdődött, végül az ukrán alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményt. A megismételt választás (dec. 26.) előtt a felek megegyeztek, hogy a nyertes csökkenti az elnöki hatáskört. A megismételt választást már Juscsenko nyerte, aki 2010-ig meglehetősen tehetségtelenül irányította az országot. A narancsos forradalom már érzékenyen érintette Oroszországot.

Első Maidan

2010-ben az oroszbarát Viktor Janukovics visszakerül a hatalomba, Juscsenko annyira népszerűtlen, hogy regnáló elnökként 5%-ot ér el, többek között nem közeledik az EU-hoz, bár a többség ezt szeretné.

Janikovics megpróbálja. Az EU-hoz 12 pontban foglalja össze a tárgyalás elindításának feltételeit. Janikovics elkezdi teljesíteni őket, de a narancsos forradalom egyik vezetőjét, Timosenkót nem hajlandó szabadon bocsátani.[1] Emiatt elmaradnak a tárgyalások.

2013. november 23-án, 8 nappal a Vilniusi csúcs[2] előtt Janikovics bejelenti, hogy nem lesz tárgyalás az EU-csatlakozásról. Erre tízezrek mennek ki tüntetni Kijevben. November 29-re 250 ember marad a téren éjszakára, és Janikovics rájuk küldi a biztonsági erőket. Beengedik őket a tér körüli 5 templomba (vajon a magyar klérus hogyan reagált volna?).

Másnap ebből lesz elegük az embereknek: 30-án 200 ezer és 1 millió fő közötti tömeg megy ki tüntetni. Janukovics korrupt és nepotista, rosszul kormányoz, és még az EU-álmokat is elveszíti (az áthallás csak a véletlen műve). A nyugati titkosszolgálatokat gyanúsítják sokan, de ennyi embert semmilyen titkosszolgálat nem tud utcára vinni.

A megveretések következtében az állampapírok hozama felmegy 19%-ra egy másfél éve recesszióban levő országban. Az oroszok vennének 15 M$ állampapírt 5%-os hozzammal. Erre a tömegnek az a válasza, hogy ingyen sajt csak az egérfogóban van. Ekkor már az ország politikailag egységes.

Második Maidan

Janikovics elveszíti a hatalmat jogilag ex lex módon. Február 22-én Janikovics külföldre szökik, amin még a közvetlen környezete is megdöbben. Utána korlátozzák az orosz nyelv használatát, pedig az ország ¼-e orosz. Felmerült a krími orosz flotta állomásoztatásának kérdése is, amit a 2010-es harkivi megállapodás szabályozott. Az oroszoknak nem a Krím kell, hanem a bázis.

A Krím orosz elfoglalása

2014. február 27-én kis zöld emberkék foglalták el a Krím stratégiai pontjait. Az egyenruhákon nem volt jelzés, a katonák álarcban voltak és modern orosz fegyverekkel voltak felszerelve.

Március 16-án népszavazást tartottak a Krím hovatartozásáról. Orosz közlés szerint a népszavazáson a részvétel 83% volt, 95,7%-a el akart szakadni Ukrajnától, a maradásra csupán 3,2% szavazott, 1% érvénytelen volt. Egy valószínűleg véletlenül kikerült közlés szerint viszont 30%-os volt a részvétel és 50%-os az elszakadásra szavazók aránya.[3]

Március 18-án Putyin aláírta a Krím csatlakozásáról szóló szerződést.

Április 26-án Ukrajna elzárta Krím vízellátását biztosító 402,6 kilométer hosszú Észak-krími-csatornát.

Oroszország 2018–19-ben megépítette a kercsi hidat.

1. minszki szerződés

2014. szeptember 5-én írták alá Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői. A megállapodás az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását.

Magyarul: felszólította a szemben álló feleket, hogy egyezzenek meg egymással. Nem egyeztek meg.

Jegyzetek

  1. ↑ 2011. augusztus 5-én Timosenkot letartóztatták azzal a váddal, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívüli előnytelenek voltak Kijev számára.
  2. ↑ Horváth Balázs: Vilniusi csúcs: Grúzia Moldova be, Ukrajna ki. 24.hu (2013. nov. 29.)
  3. ↑ Véletlen kiderült, mi lett a krími népszavazás csalás nélküli eredménye. www.vg.hu (2014. máj. 6.)

Forrás

Ukrán nyelvtörvény

A lap eredeti címe: „https://www.gyimesilaszlo.hu/politika/wiki/index.php?title=Ukrajna_története&oldid=28284”