Horthy Miklós

Ez a szócikk Horthy Miklós megítélésével foglalkozik a napi politikai események kapcsán. A témával kapcsolatban további információk találhatók a magyar Wikipédiában.

A kormányzó

Még a Tanácsköztársaság idején, 1919. május 19-én Horthy hadügyminiszter lett Károlyi Gyula szegedi ellenforradalmi kormányában.

1919. június 5-én Magyar Országos Véderő Egylet vezetőjévé választották.

1919. július 12-én P. Ábrahám Dezső alakított kormányt, mely Horthyt egy nappal később a – korábban Gömbös Gyula által létrehozott – Nemzeti Hadsereg fővezérévé nevezte ki.

1919. augusztus 18-án az antanttal való együttműködés keretei között csapataival a Dunántúlra vonult, Siófokon rendezte be a főhadiszállását. Ekkoriban 8000 katonája volt géppisztolyokkal és 19 tábori ágyúval felszerelve. Saját katonai igazgatást és kemény cenzúrát vezetett be, ellehetetlenítette a polgári igazgatás kiépítésére irányuló törekvéseket és az igazságszolgáltatásba is beavatkozott. A parancsnoksága alatt álló területen terrorcselekmények is történtek, melyeket az antant is szóvá tett, és melyeket utólag Horthy az emlékirataiban is elismert, egyéni kilengéseknek minősítve azokat.

Miután az antanttal való egyeztetés után a román hadsereg távozott a kifosztott Budapestről, 1919. november 16-án Horthy a – viseletéről „darutollasnak” nevezett – haderő élén bevonult a fővárosba.

1920. március 1-jén előzetes a Nemzetgyűlés Horthyt – fegyvereseinek jelenlétében – Magyarország kormányzójává választotta. Ez ideiglenes államfői tisztség volt, a királyság, mint államforma változatlanul hagyása mellett.

IV. Károly – a törvények szerint Magyarország királya – kétszer is megpróbált visszatérni Magyarországra. A második kísérletét Horthy fegyveres erővel akadályozta meg, bár korábban kétszer is hűséget esküdött neki. A királyt a portugál Madeira szigetére száműzték, a Nemzetgyűlés pedig az antant elvárásainak megfelelően 1921. november 6-án kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A törvényt nem jegyezte ellen a király, Horthy pedig az uralkodó kormányzójaként hirdette ki azt, ami paradox közjogi helyzetet teremtett.

Kormányzóként Horthy a napi politikában nem vett részt, csak államfőként, pl. ő nevezte ki a miniszterelnököket. És nem utolsósorban aláírta a parlament által elfogadott törvényeket.

Az antiszemita

Horthy 1919. novemberi Budapestre vonulásának híre pánikot okozott a zsidóság körében, Horthy azonban biztosította a Siófokra érkezett zsidó küldöttséget, hogy meg fogja akadályozni mind a jobb-, mind a baloldali progromot.

Numerus clausus

Már Horthy kormányzóvá választása után hozta meg a Nemzetgyűlés a csak numerus clausus-ként emlegetett törvényt, mely a legnagyobb presztízsű (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) egyetemi karokon 1920-ra kialakult különösen magas (jellemzően 30% feletti) zsidó hallgatói arányokat kívánta országon belüli számarányuknak megfelelő mértékre korlátozni. A zsidók aránya többek között azért lett ilyen magas, mert bizonyos foglalkozásoktól (pl. közhivatal viselésétől) már eleve el voltak tiltva.

A törvény a keresztény hitre tért zsidókat nem kereszténynek, hanem zsidónak tekintette akkor is, ha papírjaikon keresztény vallás szerepelt.

A törvény hatására a következő nyolc évben a zsidó származású hallgatók aránya 36%-ról 8%-ra csökkent.

A törvényt 1928-ban törölte el a Bethlen-kormány, a Népszövetség és nemzetközi zsidó szervezetek folyamatos nyomásának hatására. A következő években előbb 12%-ra emelkedett, majd ismét csökkent (1936–37-re 7,4% alá került) az izraelita vallású hallgatók aránya, mert a módosítás ellenére a zsidó hallgatók szűrése a felvételik gyakorlatában az egyetemek vezetésének beállítottságától függően sok helyütt tovább élt.

A magyar numerus clausus Európa első zsidótörvénye. Az újkori zsidóüldözés szimbólumává vált. Jóval megelőzte a hitleri zsidóüldözést (Hitler csak 1933-ban jutott hatalomra), és Magyarországon is több zsidóellenes törvény követte. Horthy pedig kormányzóként aláírta ezeket is, és csak 1944 márciusában mondott le erről a (törvényben nem rögzített) jogáról.

A háborús bűnös

A megszállás előtt

Az 1941-es kőrösmezei deportálások során kb. 16–18 000 „rendezetlen állampolgárságú” vagy hontalannak minősített zsidót – menekülteket és magyar állampolgárságukat okmányokkal is igazolni tudó zsidók tömegeit is – Kőrösmezőn keresztül Kamenyec-Podolszkijba deportáltak, a németek erőteljes tiltakozása ellenére. Többségüket a németek és ukrán cinkosaik lemészárolták.

Magyarország német megszállása után

1944. március 19-én a Wehrmacht megszállta Magyarországot. Horthy kormányzó maradt. Elkezdődött a magyarországi zsidók megbélyegzése sárga csillaggal, gettózásuk, majd Eichmann irányításával a deportálásuk. Java részüket az auschwitzi megsemmisítőtáborokba szállították. Eichmannak a sofőrökkel, rádiósokkal, titkárnőkkel együtt sem volt 150–200 főnél több embere. A deportálásokban 200 000 magyar hivatalnok, rendőr, csendőr vett részt.

Eichmann Hitlernek küldött jelentése szerint 1944. július 9-ig az akkori Magyarország területéről 437 402 zsidót szállítottak koncentrációs táborokba, és a zsidóüldözés még nem ért véget. Július végén Horthy bel- és külföldi jelzések, tiltakozások után leállította a további deportálásokat. A tiltakozók között volt a római pápa és a svéd király, de valószínűleg az 1944. június 6-i, akkorra már láthatóan sikeres normandiai partraszállás volt a legfőbb érv. Július 2-án súlyos bombatámadások érték Magyarországot, még a fővárosban is sűrűn hullottak a bombák. Nyilvánvaló volt, hogy Németország elveszíti a háborút.

A budapesti gettó felszámolása már 1944. október 15., Horthy kiugrási kísérlete után történt, de Horthy így is közel 450 000 magyar zsidó elhurcolásáért felelős. Bukása egyúttal Európa utolsó feudális államának a végét is jelentette.

A háború után

A háború után a legfőbb háborús bűnösöket a szövetségesek a luxemburgi Mondorf-les-Bains^en-ben gyűjtötték össze. Horthy is ide került németországi fogságából, onnan pedig többekkel együtt Dalheim^en-be, egy lehallgatókészülékekkel felszerelt kastélyba, végül a főbűnösök tárgyalásának helyére, Nürnbergbe^hu. Végül nem emeltek ellene vádat, mert Sztálin megkegyelmezett neki a kiugrási kísérlet miatt, csak tanúként hallgatták ki. 1945. szeptember 24. és december közepe között volt Nürnbergben. Ezután Jugoszlávia kérte a kiadatását, melyet a jszövetséges hatóságok csak 1946 tavaszán utasítottak el véglegesen. Ezután több országban persona non grata lett (Svájc, USA, Bajorország), végül Portugáliában telepedett le. Megélhetéséről – a közhiedelemmel szemben – nem a megmentett zsidóság képviselői, hanem az úgynevezett Horthy-alap gondoskodott.

Ion Antonescu marsallt, román diktátort (1940–1944) a világháború után halálra ítélték és kivégezték, többek között azért, mert uralma idején kb. 280 000 zsidót meggyilkoltak, pedig a román zsidók 60%-a túlélte a holokausztot.

Pétain marsallnak is köszönhető, hogy a franciaországi zsidók 75%-a túlélte a holokausztot, még sincs manapság senki Franciaországban, aki a nácikkal kollaboráló Vichy-kormány bármely tagjának vagy magának az I. világháborús „nemzetmentő” hős marsallnak, Pétainnek szobrot akarna állíttatni.

Források

• Burton C. Andrus: A nürnbergi huszonkettő. Fordította: Tellér Gyula. Ötödik, változatlan kiadás. (hely nélkül): Kossuth Könyvkiadó. 1982. 50. o. = Népszerű történelem, ISBN 963 09 2029 8  
• Martin Ros: A harmadik birodalom sakáljai: Kollaboránsok tündöklése és bukása 1944–45. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 208–247. o. ISBN 963 547 603 5  
• Sebők János: Horthy-mítosz: hogyan kerülte el a kormányzó a felelősségre vonást? hvg.hu (2011. máj. 26.)
• Karsai László: Horthy Miklós (1868–1957): Legendák, mítoszok és a valóság. Beszélő (2007. márc.)