Hulladékgyűjtés
A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. üzletágai:
- DRS, vagyis a palackvisszaváltós rendszer
- EPR, vagyis a kiterjesztett gyártói felelősség, ez a gyártócégek által a később keletkezett csomagolási és egyéb hulladékért fizetett díj
- lakosságnak nyújtott közszolgáltatás, vagyis a szemét elszállítása és kezelése
- egyéb gazdálkodó szervek kiszolgálása
- köztisztaság.
A Mol 35 éves koncessziót szerzett a hulladékgazdálkodásra, aminek a felülvizsgálatát elkezdte a Tisza-kormány.
A lakossági szemétszállítás díjait 2012-es szinten fagyasztották be.
A MOHU az EU előírásainak megfelelően 2035-re el szeretnénk érni, hogy a hulladékkezelésen belül a lerakási arány 10 százalékig csökkenjen, és az újrahasznosítás aránya elérje a 65 százalékot. A kettő együtt 75 százalék, a maradék az elégetés vagy ártalmatlanítás, vagyis elsősorban az energiacélú hulladékhasznosítás.
2026-ban a lerakásnál 47,4 százaléknál, az újrahasznosításnál pedig 37,4 százaléknál tartunk.
A PET-nek annyira nincs ára, hogy egyáltalán nem éri meg a palackokat anyagában újrahasznosítani.
A súlyában és így szállítási költségekben is jelentős üveg gyűjtése pedig szinte teljesen veszteséget jelent.
A gyártók fizetnek palackonként 6,9 forintot a Mohunak és 3 milliárd kezelt palackra vetítve ez 21 milliárd forintot megközelítő bevételt jelent, de ezzel szemben áll a gépek üzemeltetése, karbantartása, a palackok elszállítása, a boltok ösztönzése, a válogatás, a tisztítás, a zacskók kihelyezése, az informatikai megoldások üzemeltetése, ami együttesen 70 milliárd forintos kiadás. A visszaváltó automaták kihelyezése nagy (mintegy 50 milliárd forintos) beruházás volt, de egyetlen évnyi üzemeltetés is ennél többe kerül.
A 4000 automata kihelyezése után az 50 forintos ösztönzőkkel a palackok visszaváltási aránya 90 százalék körül alakul, ami környezetterhelési és újrahasznosítási szempontból tényleg jó, csak éppen az alágazat óriási veszteség.
Tisza-kormány
A kormány első menetbeli felülvizsgálata azt állapította meg, hogy rengeteg a panasz, gyakori, hogy nem működnek a visszaváltó automaták. A koncessziós szerződésnek a Mohu csak részben tesz eleget. A teljes rendszer átalakításra szorul:
- legyen jobb minőségű a szolgáltatás
- kerüljön kevesebbe az országnak
- több hulladékot lehessen újrahasznosítani lerakás helyett.
2025-ig azt vállalta az ország az EU felé, hogy a települési hulladék felét feldolgozza. 36%-ig jutottunk. Ez 90 MFt-be került az országnak (ennyit kellett az EU-nak fizetni).
A MOHU és több önkormányzat azt javasolja a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy szűnjék meg a készpénzes visszaváltás lehetősége, mert sokan átkutatják a kukákat, és a pénzből kábítószert vesznek. A minisztérium nem ért egyet a javaslattal.[1]
Jegyzetek
- ↑ Csurgó Dénes: Gajdos László minisztériuma nem támogatja a Mohu ötletét a készpénzmentes visszaváltó automatákról. telex.hu (2026. szept. 4.)
Forrás
- Előd Fruzsina: Az első kormányzati vizsgálat olyan rossznak találta a hulladékgazdálkodást, hogy most teljes egészében átnézik és átalakítják a rendszert. telex.hu (2026. szept. 3.)
- Brückner Gergely: Mohu: minél jobban megy az újrahasznosítás, annál nagyobb a veszteség, eddig 200 milliárdot bukott a cég. telex.hu (2026. jún. 10.)