Ukrajna története

Forrás: Portfolio.hu

Az első világháború előtt

Ukrajna területe a XVI. században a lengyel–litván kettős államhoz tartozott. A népesség katolikus volt, és a saját nyelvét beszélte.

Az ellenségeskedések a XVII. század elején kezdődtek, miután a Breszti unió következtében a terület a Konstantináplyi Patriarchátustól Rómához csatlakozott a pravoszláv egyház egy részével, míg az ortodox hitű „ruszok”, más néven „rutének” Rómától függetlenek maradtak. A nemességük viszont beolvadt a lengyelbe, lengyelül beszélt, katolikus lett, ezért a ruszok érdekképviseletét a kozákok vállalták fel.

A kozákok különböző területekről és társadalmi rétegekből gyűltek a kevéssé ellenőrzött peremvidékre. Megtagadtak mindenféle feudális szolgálatot, magukat szabadnak nyilvánították, és egyedüli törvényes uruknak a lengyel királyt ismerték el. Nagyobb részük a Dnyeper menti zuhogóknál alapította meg katonaállamát, a Zaporozsjei Szicset, amig a hatalom megtűrt, bár hivatalosan nem ismerte el.

A kozákok egy része hivatalos állami szolgálatba került. A szabad és szici kozákok az 1590-es évektől kezdve mozgalmakat indítottak, hogy a társaik jogállásába kerüljenek. Az állami szolgálata (hadseregbe) került kozákok is egyre inkább szimpatizáltak szabad társaikkal, mivel csak segédszolgálatokat kaptak. Az 1637-es kozák felkelés után a lengyel kormányzat 1638-ban kiadta a Zaporozsjei kozák had ordinációja elnevezésű rendeletet, amely a regisztrált kozákságot megfosztotta valamennyi korábban megszerzett privilégiumától. A kiújuló harcokban a lengyelek fölénybe kerültek, és az ukránok 1654-ben az orosz cár védelmét kérték, amivel az ukránok az orosz cár fennhatósága alá kerültek.

Ezután az ukrán területek részei többször cseréltek gazdát az orosz, lengyel, svéd és török uralkodó között. Lengyelország 1772–1795 közötti felosztását követően közel 150 évig az ukrajnai területek mintegy 80%-a az Orosz Birodalomhoz, míg 20%-a (Galícia) a Habsburg Monarchiához tartozott.

Az első világháború

Az első világháború, majd az 1917-es októberi orosz forradalom után Ukrajna 1918-ban kikiáltotta a függetlenségét, amit a Breszt-litovszki béke szentesített. A szerződésben nem határozták meg Ukrajna határait. A világháború után az ukránok háromfelé húztak, aminek eredménye az ország kettészakadása lett: a nyugati rész Lengyelországhoz, a keleti a Szovjetunióhoz került.

A Szovjetunió az 1922-es alkotmánya szerint 4 SZSZK-ból áll: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Transz-Kaukázusi területek. Az alkotmány szerint népszavazással bármelyik SZSZK kiléphet a Szovjetunióból, és önálló állammá válhatik. (Ez történt 1991-ben.) Ez az alkotmány hivatalosan is elismeri Ukrajnát, és meghatározza a határait is. (A Krím ebben az alkotmányban még az orosz SZSZK-hoz tartozott.) A kilépés lehetősége benne maradt az 1936-os bucharini, majd az 1977-es brezsnyevi alkotmányban is, bár formalitás maradt.

Holodomor

1929–33 között az ukrán népesség ötöde éhenhalt. A piacokon emberhúst árultak. Az oroszok szerint nem az ukránokat irtották, hiszen Kazahsztán lakosságának ⅓-a halt éhen.

Kilépés a Szovjetunióból

Miután Litvánia 1990. márciusában kilépett a Szovjetunióból (bár ezt akkor még nem fogadták el), a Szovjetunióban 9 tagállam részvételével az államszövetséget konföderációvá akarták alakítani, melyben csak az államfő személye, a külpolitika és a honvédelem maradt volna a szövetségi szint feladata, minden egyébben a tagköztársaságok szuverén államokként működtek volna. 6 korábbi SZSZK – a három balti ország, Grúzia, Örményország és Moldova – kilépett volna a Szovjetunióból. A határidőre azonban csak 8 ország ratifikálta a szerződést, Ukrajna nem: ők augusztus 24-én függetlenségi törvényt fogadtak el. A konföderációs szerződést 1991. augusztus 20-án akarták kihirdetni, de 19-én Gorbacsov ellen puccsot szerveztek.

A puccs leverése után a hatalom az Orosz SZSZK elnöke, Borisz Jelcin kezébe került, Gorbacsov hatalma formális maradt. Szeptemberben a szovjet parlament hivatalosan elismerte az addig függetlenségüket kikiáltó tagköztársaságok függetlenségét, ezzel végképp lekerült a napirendről az új államszövetség megalakítása.

1991. december 8-án a Belazsevai megállapodásban Oroszország, Ukrajna és Belarusz megállapodott a Szovjetunió megszüntetéséről. December 12-én Oroszország is kilépett a Szovjetunióból. December 21-én a megmaradt országok kimondták a Szovjetunió megszűnését, és azt, hogy nemzetközi jogilag Oroszország lesz az utódállam. December 25-én Gorbacsov is lemondott a már nem létező Szovjetunió elnöki posztjáról.

1991. december 1-jén Ukrajnában népszavazást rendeztek a függetlenségi törvényről, amit minden megyében 70–80–90%-os többséggel fogadtak el, egyedül a Krímben volt 54% és Szevasztopol városában 57% az eredmény.

Ukrajna elnökei

Név	Tól	Ig	Foglalkozás
Leonyid Kravcsuk	1991. december 5.	1994. július 19.	közgazdász
Leonyid Kucsma	1994. július 19.	2005. január 23.	gépészmérnök
Viktor Juscsenko	2005. január 23.	2010. február 15.	közgazdász
Viktor Janukovics	2010. február 25.	2014. február 22.	bűnöző
Olekszandr Turcsinov	2014. február 23.	2014. június 7.	kohómérnök
Petro Porosenko	2014. június 7.	2019. május 20.	közgazdász
Volodimir Zelenszkij	2019. május 20.		jogász

Narancsos forradalom

A 2004-es elnökválasztáson hivatalosan az oroszbarát Viktor Janukovics győzött kis többséggel Viktor Juscsenko előtt. Ellenállás kezdődött a választási csalások miatt, végül az ukrán alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményt. A megismételt választás (dec. 26.) előtt a felek megegyeztek, hogy a nyertes csökkenti az elnöki hatáskört. A megismételt választást már Juscsenko nyerte, aki 2010-ig meglehetősen tehetségtelenül irányította az országot. A narancsos forradalom már érzékenyen érintette Oroszországot.

Első Maidan

2010-ben az oroszbarát Viktor Janukovics visszakerül a hatalomba, Juscsenko annyira népszerűtlen, hogy regnáló elnökként 5%-ot ér el, többek között nem közeledik az EU-hoz, bár a többség ezt szeretné.

Janukovics megpróbálja. Az EU 12 pontban foglalja össze a tárgyalás elindításának feltételeit. Janukovics elkezdi teljesíteni őket, de a narancsos forradalom egyik vezetőjét, Timosenkót nem hajlandó szabadon bocsátani. Emiatt elmaradnak a tárgyalások.

2013. november 23-án, 8 nappal a Vilniusi csúcs előtt Janukovics bejelenti, hogy nem lesz tárgyalás az EU-csatlakozásról. Erre tízezrek mennek ki tüntetni Kijevben. November 29-re 250 ember marad a téren éjszakára, és Janukovics rájuk küldi a biztonsági erőket. Beengedik őket a tér körüli 5 templomba (vajon a magyar klérus hogyan reagált volna?).

Másnap ebből lesz elegük az embereknek: 30-án 200 ezer és 1 millió fő közötti tömeg megy ki tüntetni. Janukovics korrupt és nepotista, rosszul kormányoz, és még az EU-álmokat is elveszíti (az áthallás csak a véletlen műve). A nyugati titkosszolgálatokat gyanúsítják sokan, de ennyi embert semmilyen titkosszolgálat nem tud utcára vinni.

A megveretések következtében az állampapírok hozama felmegy 19%-ra egy másfél éve recesszióban levő országban. Az oroszok vennének 15 M$ állampapírt 5%-os hozzammal. Erre a tömegnek az a válasza, hogy ingyen sajt csak az egérfogóban van. Ekkor már az ország politikailag egységes.

Második Maidan

A méltóság forradalma. Janukovics elveszíti a hatalmat jogilag ex lex módon. Február 22-én Janukovics külföldre szökik, amin még a közvetlen környezete is megdöbben. Utána korlátozzák az orosz nyelv használatát, pedig az ország ¼-e orosz. Felmerült a krími orosz flotta állomásoztatásának kérdése is, amit a 2010-es harkivi megállapodás szabályozott. Az oroszoknak nem a Krím kell, hanem a bázis.

Február 22. és május 25. között nincs legitim vezetés. Május 2: odesszai vérengzés.

Az ukránok úgy állítják helyre a rendet, hogy az alvilággal összefonódott helyi oligarchákat nevezik ki hivatali tisztségekbe. Ihor Valerijovics Kolomojszkij Dnyepropetrovszkban egyetlen éjszaka leszámol a szeparatistákkal 20–30 gyilkosság árán. Harkivban elzavarta a szeparatistákat az értelmiség.

A Krím orosz elfoglalása

2014. február 27-én kis zöld emberkék foglalták el a Krím stratégiai pontjait. Az egyenruhákon nem volt jelzés, a katonák álarcban voltak és modern orosz fegyverekkel voltak felszerelve.

Március 16-án népszavazást tartottak a Krím hovatartozásáról. Orosz közlés szerint a népszavazáson a részvétel 83% volt, 95,7%-a el akart szakadni Ukrajnától, a maradásra csupán 3,2% szavazott, 1% érvénytelen volt. Egy valószínűleg véletlenül kikerült közlés szerint viszont 30%-os volt a részvétel és 50%-os az elszakadásra szavazók aránya.

Március 18-án Putyin aláírta a Krím csatlakozásáról szóló szerződést.

A Krím elfoglalása után az oroszok beszivárogtak a Donbászba, és fegyverekkel is támogatták a szakadárokat. Erős jelek utalnak arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak.

Április 26-án Ukrajna elzárta Krím vízellátását biztosító 402,6 kilométer hosszú Észak-krími-csatornát.

Május 15-én Porosenko ukrán elnök megtámadja a szeparatistákat. A Donbász nyílt terep, ott a lázadók nem tudnak győzni a reguláris hadsereg ellen. 2014 augusztusára Ukrajna majdnem teljesen visszaszerzi a keleti területeit. Elvágják egymástól Donyecket és Luhanszkot, elkezdik bekeríteni mindkét várost. Az oroszok tízezres nagyságrendű reguláris katonasággal, százas nagyságrendű harckocsival avatkoznak be, és leverik az ukrán hadsereget (iromajszki vereség?, 2014. szeptember). Ezt követi a Minszk 1, Minszk 2 szerződés (lásd alább), amiben Oroszország a Krím után a béke egyik garantálója volt a németek és franciák mellett olyan címen, hogy nem részese a konfliktusnak.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentése szerint 2014 tavasza és 2022 februárja között a térségben 14 ezer ember halt meg, és a veszteségek kb. fele-fele arányban oszlanak meg a két nép között, és ugyancsak fele-fele arányban a katonák és a civilek között. Ráadásul a halottak nagy része 2014 augusztusa és 2015 februárja között hunyt el, amikor ott valóban komoly harcok dúltak, nemegyszer jelentős orosz reguláris erők bevonásával.

2017-ben Ukrajna eljárást indított Oroszország ellen a 2014–15 között elkövetett háborús bűncselekmények miatt, beleértve a maláj gép lelövését is. Az ügyet 2023. június 6-án kezdte tárgyalni a bíróság.

Oroszország 2018–19-ben megépítette a kercsi hidat.

1. minszki szerződés

2014. szeptember 5-én írták alá Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői. A megállapodás az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását.

Magyarul: felszólította a szemben álló feleket, hogy egyezzenek meg egymással. Nem egyeztek meg, és az oroszok folytatták a hadműveleteket: kiegyenesítették a frontot.

2022. februárig az orosz narratíva az volt, hogy az Ukrajnában történtek a ő belügyük, nekik semmi közük hozzá (pedig a harcok mindig a kis zöld emberkék [„udvarias géppisztolyosok”] megjelenésekor éleződtek ki), a német kancellár és a francia elnök pedig elfordította a fejét a minszki megállapodás megkötésekor. Így lehetett Oroszország a tűzszünet egyik garantálója, miközben részese volt a konfliktusnak.

Angela Merkel 2021 augusztusában mondta ki először, hogy az oroszok a donbászi konfliktus részei (party to the conflict). Ezt Moszkvában úgy értelmezték, hogy Európa felmondta a minszki megállapodást, hiszen a német és utána a francia aláíró a harmadik felet vádolta meg. (A dokumentumokat ukrán, illetve a szeparatista képviselők írták alá német, francia és orosz garanciával.)

2. minszki szerződés

2015. január–februárban újra fellángoltak a harcok, ami a debalcevei vereséggel végződik az ukránok számára, ebből lesz Minszk 2. Ez annyit elért, hogy 2015 nyarától 2022 februárjáig befagy a frontvonal. Béke nincs, a háború alacsony intenzitáson folyik tovább.

A 2. minszki szerződést 2015. február 15-én írta alá Oroszország, Ukrajna, a szeparatisták és a nemzetközi megfigyelők egy-egy képviselője. A szerződés lényege az volt, hogy Ukrajna adjon külön jogokat a 4 megyének, ha azok népszavazás útján úgy kívánják. Az oroszok ezt megszállás alatt képzelik el, az ukránok az idegen fegyveresek kivonulása után.

Az oroszok nem hagyták abba a hadműveleteket: katlanokat számoltak fel.

Felkészülés az orosz támadásra

A nyugati katonai támogatás 2014-ben kezdődött. Az ukránok óriási haderőreformot csináltak, és a teljes hadsereget keresztülrotálták a donbászi fronton, hogy harci tapasztalatuk legyen. 2022-ben már 250 ezer fős állandó hadserege van, több százezer harci tapasztalattal rendelkező tartalékosa, nyugati védekező fegyverekkel (mesterlövész puskák, vállról indítható páncéltörő rakéták).

Bahmutot 2014-ben a szeparatisták megszállták, aztán az ukránok kiverték őket onnan, és azóta erődítik. Az oroszok átlagosan napi 4 métert jutnak előre.

Nyelvtörvények

A 2012-es nyelvtörvény a 10%-ot meghaladó kisebbségeknek ad megyénként jogokat. A gyakorlatban ez a magyar, román és tatár kisebbségre vonatkozott, még a lengyelre sem. A Velencei Bizottság szerint ez a törvény nem védő, sőt kiszorítja az államnyelvet.

2014-ben a Rada elfogadott egy új nyelvtörvényt, de Turcsinov ideiglenes elnök ezt nem írta alá. Erre hivatkoztak az oroszok Ukrajna megtámadásakor, bár életszerűtlen, hogy egy életbe nem lépő törvény miatt zavargások törjenek ki.

A 2017-es oktatási törvénynek van egy nyelvi cikkelye, ami kétnyelvű oktatást ír elő. A tárgyak egy része államnyelven, más része a kisebbség nyelvén folyik. A Velencei Bizottság kifogásolta, hogy a tárgyak közötti megosztás nyelvfüggő. Ezt a nemzeti kisebbségekről szóló törvényben akarták korrigálni az őslakosság megkülönböztetésével, de ezt még nem hozták meg, egyedül a krími tatárok helyzetét rendezték.

A 2019-es államnyelvtörvény és a nyelvi cikkely is szakaszosan lép életbe 2023-tól. Szerzett jogokat vont vissza, de ezek nem vállalhatatlanok. A nyelvtörvény egy cikkelye már életbe lépett: a nem államnyelvü sajtós weblapokat államnyelven is létre kell hozni. Ez nem új, a 2019-es nyelvtörvényben benne van. A magyaroknak már megvolt a kétnyelvű weblapjuk az életbe lépéskor.

A nyelvtörvény biztonsági kérdésnek tekintette a nemzetiségi kérdést, ami vita tárgya volt és lesz is a történtek után

Ukrajnában nincsenek nemzetiségi iskolák, hanem az állami iskolákban vannak nemzetiségi osztályok, ahol az ukrán nyelv mellett nemzetiségi nyelven is folyik oktatás. A 2023/24-es tanévre egy elnöki rendelet azt írta elő a 2019-es nyelvtörvénynek megfelelően, hogy az államnyelven tanult tantárgyak tanulmányi idejét fokozatosan az 5. osztályos 20%-ról a középiskolai 60%-ra kell emelni.

Ugyanakkor az ukrán Kárpátalja egyik járásában a törvénytől eltérően 4 iskola működik, amelyek hivatalos teljes nevében a „magyar tanítási nyelvű” szavak szerepelnek. Így például a Perényi Zsigmondról elnevezett Nagyszőlősi Középiskola vezetése arról számolt be, hogy minden osztályban egyszerre két nyelven oktatják a tantárgyakat: 70%-ban magyarul, 30%-ban ukránul. Ez az oktatási forma ellentmond a hatályos jogszabályoknak, különösen Ukrajna „Az általános középfokú oktatásról” szóló törvénye 5. cikkeje hatodik részének.

Megjegyzés: A magyar lakosság részaránya a háború következtében elkezdődött kivándorlás miatt már Kárpátalján sem éri el a nyelvtörvényben előírt 10%-ot.

Kárpátalja

1964-ben Hruscsov megígérte Kádárnak a beregszászi járást 3 népszavazás árán, de ő nem fogadta el.

Kereszténység

A Szovjetunió idején az ukrán ortodox egyház az orosz ortodox egyház kijevi helytartósága volt. 1990-ben alakult át önálló egyházzá, mint az orosz ortodox egyház ukrán ága, de nem kapott teljes önállóságot a moszkvai patriarchátustól annak ellenére sem, hogy a moszkvai patriarchátus gyülekezeteinek ⅓-a Ukrajnában volt.

Az 1992. június 25–26-án megtartott helyi zsinaton több egyházi személy kivált a moszkvai pátriárka fennhatósága alól, és létrehozta a kijevi patriarchátust, amihez csatlakozott a moszkvai patriarchátus egy része és az ukrán autokefál ortodox egyház is.

2018. december 15-én „Az ukrán pravoszlávia egyesítő zsinat” (Об’єднавчий Собор Українського Православ’я) résztvevői kimondták a moszkvai patriarchátustól független, önálló ukrán egyház létrehozását, amelyhez a kijevi patriarchátus, az Ukrán autokefál ortodox egyház, valamint a moszkvai patriarchátus egy része csatlakozott.

Miután Kirill moszkvai pátriárka kifejezte, hogy Putyint támogatja, az ukrán ortodox egyház moszkvai patriarchátusa is távolodni kezdett tőle, 2022. május 27-én kinyilvánította függetlenségét Moszkvától, és tárgyalások kezdődtek az Ukrajnai Ortodox Egyházzal. Néhány képviselőjük viszont nyíltan támogatni kezdte Oroszország agresszióját, ami miatt eljárások indultak ellenük.

Forrás

• 📝 Ukrajna Fórum 1. rész. Sz. Bíró Zoltán, Rácz András, Hetényi Zsuzsa és Fedinec Csilla beszélgetése YouTube (2022. nov. 20.) (videó)
• Ukrajna történelme
• Kozák–lengyel háború (1648–54)
  • Bohdan Hmelnickij a kozákok vezére a lengyelek elleni harcban. Ő döntötte el az Oroszországhoz csatlakozást politikai és vallási értelemben (ortodoxia).
  • Perejaszlavi szerződés
• Breszt-litovszki béke 1918. március 3. Ukrajna függetlenné válik.
• President of Ukraine (angol Wikipédia)
• Orange Revolution (angol Wikipédia)
• Első Maidan (angol Wikipédia)
• Második Maidan (angol Wikipédia)
• Modern history of Ukraine (angol Wikipédia)
• 1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazás (magyar Wikipédia)
• Krím (magyar Wikipédia)
• Kelet-ukrajnai háború magyarul: Donbász
• Kelet-ukrajnai háború a két minszki szerződés (magyar Wikipédia)
• Minszki egyezmények (magyar Wikipédia)
• Ukrán ortodox egyház (magyar Wikipédia)

Holodomor

• Ács Dániel: Ez volt az emberiség legszörnyűbb bűneinek egyike, ami annyira borzalmas, hogy az emberek el sem akarják hinni, hogy megtörtént. 444.hu (2023. jan. 22.) A holodomor.
• Holodomor (magyar Wikipédia)

Egyéb

• Kaiser Ferenc: Kaiser Ferenc előadása. YouTube (2016. márc. 1.) (videó) A 2013–15 közötti időkről.

Kapcsolódó lapok

• Ukrajna
• Donbász
• Orosz-ukrán háború