Európai Unió

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2020. december 7., 21:55-kor történt szerkesztése után volt. (→‎2021–27-es költségvetés)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

2019. november 27-én az Európai Parlament hosszú huzavona után megválasztotta az Európai Bizottságot.[1]

Ha egyetlen egy nemzeti érdeket akarunk megfogalmazni, az István király óta ugyanaz: a nyugathoz tartozás, az, hogy keletnek vetjük a hátunkat, és a nyugatra tekintünk.

2010-ben a magyar állampolgárok 38, 2020-ban 90%-a értett egyet az EU-hoz tartozással.[2]

A 2014–20-as költségvetésben 39 M€-t kapott Magyarország az EU-tól. Az eredeti tervek szerint a 2021–27-es költségvetésben 52. M€-t kapna, ha nem vétózna. Ez az első eset az EU történetében, hogy valaki azért vétózik, hogy kevesebb pénzt kapjon.[3]

2020. november 27-én Szájer József magyar EP-képviselőt a belga rendőrség elfogta, amint egy kijárási tilalom alatt tartott szexpartiról az ereszcsatornán próbált elmenekülni, hátizsákjában kábítószerekkel.[4] Ő volt a fidesz EP-frakcióvezetője. Azonnal lemondott a mandátumáról.

2021–27-es költségvetés

Orbán inkább blokkolja a költségvetés elfogadását, beleértve 2800 MFt vissza nem térítendő támogatást, de nem enged beleszólást a magyar jogrendbe.[5] Bár eddig mindig engedtek neki, minden jel arra mutat, hogy ezúttal rosszul mérte fel a helyzetet:[6]

  1. Trump veszített, új szelek fújnak Amerikából
  2. a britek kilépésével megcsappant az EU költségvetése
  3. a német elnökség alatt a vétót Merkel személyes támadásnak veszi
  4. megnőtt az Európai Parlament szerepe a költségvetésben, és ott régóta kritikusak a hangok
  5. Németországnak és Ausztriának elege van a magyar kormány ügyeskedéseiből.

Az EU vírus elleni válságkezelésének első lépése volt az Európai Szolidaritási Alap kibővítése. Bár Orbán szerint az országnak nincs rá szüksége, – vétó ide vagy oda – megpályázott és el is nyert az alapból 10 MFt-t.[7]

Az Uniótól kapott hitel gyakorlatilag 0%-os, míg Magyarország a pénzpiacról évi 0,5–1,5 százalékon képes euróhitelt felvenni 2020 novemberében. A Paks-2 építésére kapott orosz hitel kamatozása évi 4,5-4,9 százalék. Ezek különösen a hosszú lejáratú hitelek esetén jelentenek nagy kamatterhet.[8]

A költségvetési vitában Orbánt a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki támogatja, de ez koalíciós válságot idézhet elő akkor, amikor az abortusz-ügy miatt a kormány támogatottsága rendkívül alacsony.[9]

Már jobboldali közgazdászok is megszólaltak a vétó ellen.[10] Karácsony Gergely és Varsó polgármestere az EU-hoz fordul, hogy az önkormányzati szövetségek a kormány megkerülésével kaphassanak támogatást.[11] Amikor az EU felszólította Orbánt, hogy nyilatkozzék, fog-e vétózni, ő belengette, hogy kívülről támogatná a Néppártot az EP-ben. Magyarul: ki akar lépni, mert tudja, hogy úgyis kizárnák.[12]

Himnusz

Az EU himnusza az Örömóda Beethoven IX. szimfóniájából. Friedrich Schiller versének két magyar fordítása van, mindkettő jogvédett, ezért magyarul nem énekelhető jogdíjfizetés nélkül (kivéve az oktatást és a politikai rendezvényeket). Emiatt a magyar Wikipédia sem közli a szövegeket.

A kotta és a szöveg itt található.

Ellentétek Magyarország és az EU között

Forrás: Facebook. Feltöltő: Gabor Breyer

Az első konfliktus az alaptörvény volt 2011-ben. Egy új alkotmány új országot jelent, új jogrendszerrel. Elvileg újra kellett volna tárgyalni Magyarország csatlakozását. Az EU azt kérte Magyarországtól, hogy az alaptörvény életbe léptetése előtt várja meg a Velencei Bizottság véleményét, de Orbán Viktor erre nem volt hajlandó. A Bizottság aztán súlyos kifogásokat talált az alaptörvényben.

Ezután kötelezettszegési eljárás indult Magyarország ellen a jogállami normák be nem tartása miatt. Az első Sargentini-jelentés fogalmazta meg a jogállamisággal kapcsolatos kifogásait, amit 2017. május 17-én fogadott el az EP. Miután Magyarország nem válaszolt megfelelően, ezért a jelentés második változata részleteiben sorolja fel a kifogásokat. A jelentés azt javasolja, hogy induljon meg Magyarország ellen a 7. cikk szerinti eljárás az EU-ból való kizárásra. A jelentést 2018. szeptember 12-én ⅔-os szavazattöbbséggel fogadta el az EP, ami automatikusan megindította Magyarország ellen a kizárási eljárást.

Az eljárást a 2019-es EP-választás után, a szeptembertől az EU elnöki tisztségét adó Finnország gyorsította fel. Antti Rinne finn miniszterelnök úgy látja, hogy három szinten kell elérni a jogállam betartását

  1. tárgyalni kell az érintett állammal
  2. szükség van a 7-es paragrafus alapján zajló eljárásra
  3. a szubvenciók megvonásának kilátásba helyezése.

Úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor is jelezte, hogy kész belemenni olyan megoldásba, amelynek értelmében a közös normák betartásától teszik függővé az uniós támogatások folyósítását.[13] Ismerjük Orbán Viktor: mást mond zárt ajtók mögött, és mást csinál itthon.

A 7. cikkely szerinti első meghallgatás 2019 szeptemberében volt, ahol általános, a Sargentini-jelentésben kifogásolt kérdések kerültek elő.

A 7. cikkely szerinti második meghallgatás 2019. december 7-én lesz, és kiemelt témák kerülnek elő: a bíróságok és más intézmények függetlensége, valamint a bírák jogai, a szólásszabadság és az akadémiai szabadság.[14]

EU-s támogatások Magyarországnak

Magyarországon az emberek 36+36%-a támogatja az uniós pénzek jogállamisághoz kötését

A 2014–2020-as költségvetési ciklusban Magyarország 9000 MFt támogatást kaphat az EU-tól, ha le tudja hívni ezeket a pénzeket. 2019 közepén 6000 MFt-nél tartott az átutalt támogatások összege.[15]

Az éves támogatás átlagosan 9000/7 MFt, a költségvetés összege 37000 MFt. Az EU-s támogatás tehát 9000/7/370 = 3,5%-a lesz a költségvetésnek, ha az összes pénzt le tudjuk hívni.

A nettó támogatás évente átlagosan kb. 1200 MFt.[16]

A 2021-2027-es költségvetési ciklusban a támogatásokat jogállami feltételekhez kötötték, mert az EU megelégelte a támogatások megdézsmálását, elsősorban Magyarországon, a kormány által támogatottan. Egy közvéleménykutatás szerint Magyarországon az emberek 36%-a támogatja, másik 36%-a inkább a támogatásra hajlik, mint az elutasításra, és mindössze 5% utasítja el kategorikusan a támogatások jogállami feltételekhez kötését. Az uniós átlag 36+41-3%.[17]


Jogi viták

A kormány az Európai Bíróság előtt pereket vesztett az alábbi ügyekben:[18]

  • 1294 menedékkérő kötelező áthelyezése Magyarországra görög és olasz táborokból, és a menekültügyi eljárás lefolytatása. Mire a bíróság az ítéletet kimondta, az ügy okafogyottá vált.[19]
  • a civil szervezetek külföldi finanszírozásának korlátozására vonatkozó jogszabály[20]
  • a felsőoktatási törvény módosítása (lex CEU)[21]
  • a tranzitzónában jogellenesen fogva tartottak ügye[22]
  • a biztonságos tranzitország kreált jogintézménye (a Szerbiából érkező menekültek kérelmének indoklás nélküli elutasítása).[23]
  • a Sargentini-jelentés szavazásakor a tartózkodott szavazatok nem-nek számítanak-e. Ebben még csak főtanácsosi vélemény van, bírósági döntés nincs.

Jegyzetek

  1. ↑ Megszavazta az Európai Parlament, startra kész az új Bizottság. nepszava.hu (2019. nov. 27.) 461:157:89 arányban. Cseh Katalin és Donáth Anna tartózkodott, a többi magyar megszavazta..
  2. ↑ Migránsozással nem lehet elfedni a mindenkit károsító vétót. hirklikk.hu (2020. nov. 23.)
  3. ↑ Verhofstadt kihagyná az Orbán-kormányt a pénzosztásból. www.napi.hu (2020. nov. 26.)
  4. ↑ Halmai Katalin: Brüsszeli ügyészség: Szájer véres kézzel menekült, „hátizsákjában kábítószereket találtak”. nepszava.hu (2020. dec. 1.) → Európai Unió
  5. ↑ Tóth Gergely: Az Európai Parlament semmilyen engedményt nem hajlandó tenni a jogállamiság ügyében. telex.hu (2020. nov. 18.) Orbán inkább lemond 2800 MFt-ről, de nem enged beleszólást a magyar jogrendbe.
  6. ↑ Rónay Tamás: Öngyilkos hazárdjáték. nepszava.hu (2020. nov. 23.)
  7. ↑ Ujhelyi István: Orbán vétózik, de azért 9 milliárdot még elkér a Szolidaritási Alapból. hirklikk.hu (2020. nov. 24.)
  8. ↑ Magyar vétó: több ezer milliárd forint lehet a tét. nepszava.hu (2020. dec. 5.)
  9. ↑ Halmai Katalin – Rónay Tamás: Koalíciós válság a vétó miatt: puhulhat a lengyel ellenállás. nepszava.hu (2020. dec. 4.)
  10. ↑ Elég volt: már jobboldali közgazdászok is tiltakoznak Orbán eszelős vétója ellen. nyugatifeny.hu (2020. dec. 6.)
  11. ↑ Letter of Polish and Hungarian Municipalities to the European Institutions. budapest.hu (2020. dec. 7.)
  12. ↑ Jabronka Richárd: Orbán elvesztette a fejét: újabb levelet írt, amiben jelzi, menekülne a Néppártból. ellenszel.hu (2020. dec. 7.)
  13. ↑ Szelestey Lajos: Szabad szemmel: a finn miniszterelnök szerint három szinten kell elérni a jogállam betartását Magyarországon. nepszava.hu (2019. okt. 7.)
  14. ↑ Halmai Katalin: 7-es cikkely: ezekről a témákról tartanak meghallgatást az Európa-ügyi miniszterek decemberi ülésükön. nepszava.hu (2019. nov. 27.)
  15. ↑ Portfólió, 2019. július 11. Linket nem teszek rá, mert archívumba kerül, és utána csak előfizetéssel olvasható.
  16. ↑ Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete: Az EU és az Ön pénze. ec.europa.eu (Hozzáférés: 2019. júl. 11.)
  17. ↑ A magyarok több mint kétharmados többséggel támogatják a jogállami feltételeket. hvg.hu (2020. okt. 20.)
  18. ↑ Arató László: Sorra dőlnek meg a kormány jogi érvei európai szinten. hvg.hu (2020. dec. 3.)
  19. ↑ Serdült Viktória: Magyarország elveszítette a második kvótapert is az Európai Bíróságon. hvg.hu (2020. ápr. 2.)
  20. ↑ Serdült Viktória: Európai Bíróság: jogellenes a magyar civiltörvény. hvg.hu (2020. jún. 18.)
  21. ↑ Az Európai Bíróság elkaszálta a lex CEU-t. hvg.hu (2020. okt. 6.)
  22. ↑ Kimondta az Európai Bíróság: a magyar állam jogellenesen tart őrizetben menedékkérőket Röszkénél. hvg.hu (2020. máj. 14.)
  23. ↑ Európai Bíróság: Nem lehet csípőből elutasítani a Szerbián át érkező menedékkérőket. hvg.hu (2020. márc. 19.)

Források

Kapcsolódó szócikkek