Kormány

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Elvárások26.jpg

Ez a lap az első Tisza-kormányról szól.

A három legfontosabb elvárás a kormány iránt: az EU-pénzek hazahozatala, az elszámoltatás és az euró bevezetése.

Április végére a költségvetési hiány elérte a 91%-ot.[1]

Intézkedések

A kormány nyilvánosságra hozta a kegyelmezési botrány nála levő dokumentumait.

Tarr Zoltán felfüggesztette tisztségéből a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) igazgatóját. Ez a szervezet intézi a Nemzeti Kulturális Alap pályázati pénzének kifizetését.

Külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nemzetiségi jogairól.[dönt 1] Lehet ezt gyűlölködés nélkül is. Közben az ukrán gabona tiltását meghosszabbították.[2]

A kormány visszavonta a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépési szándékát.[3]

Új feladatok

250 magyar településre érkezett azbeszttel szennyezett kő Ausztriából 2015 óta, nem tudni, hány helyen használták fel.[4]

Alaptörvény-módosítás

A kormány beterjesztette az első alaptörvény-módosítást.[dönt 2]

Az állam kezébe veszi a kekvákat (a modellváltó egyetemeket), ami az EU-pénzek lehívásának egyik akadálya volt. Ez érinti az Orbán Balázs vezette MCC-t és a Palkovics László vezette Zalazone-t, de Áder klímavédelmi alapítványát, a Batthyány Lajos Alapítványt és Krausz Ferenc alapítványát is.[dönt 3]

A kekvák állami kézbe vételével ezeket az alapítványokat az állam egyszerűen megszüntetheti, és akkor azok visszaszállnak az államra. A NER 3 eMFt-nyi vagyont szervezett ki ezekbe az alapítványokba.[dönt 4]

Ugyanebben az alaptörvény-módosításban megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását lehetővé tevő R) cikk (4)-et, és 2 ciklusra korlátozzák a miniszterelnöki megbízatást.[dönt 5]

Ugyanebben az alaptörvény-módosítás a miniszterelnök hivatali idejét 8 évben korlátozza akkor is, ha az nem folyamatos. Magyarul: Orbán Viktor nem lehet többet miniszterelnök. A visszamenőleges hatály miatt többen bírálják a javaslatot. Lattmann Tamás szerint a miniszterelnök-jelöltre kellett volna a korlátozást tenni: az nem lenne visszaható.

Célok

A kormány be akarja vonni a választókat a törvényalkotásba és a működés ellenőrzésébe.[5] Felületet hoz létre a hibák összegyűjtésére, szervezetet hoz létre a javítások parlamentig juttatására, arra, hogy a bejelentő lássa, hol tart a javaslata, és lehetőséget ad korrekcióra. is.[6]

A kormány meg akarja szüntetni a közmédia elfogultságát.

A Tisza-kormány megalakulása

Miniszterek[7]
Miniszter Funkció
Ruff Bálint[stáb 1] Miniszterelnökség[hkör 1]
Kapitány István gazdasági és energetika miniszter[hkör 2]
Kármán András pénzügyminiszter
Orbán Anita külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes[hkör 3]
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter
Bóna Szabolcs agrár és élelmiszergazdaságért felelős miniszter
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter
Pósfai Gábor[stáb 2] Belügyminisztérium[hkör 4]
Görög Márta[stáb 3] Igazságügyi minisztérium
Vitézy Dávid[stáb 4] közlekedési miniszter[hkör 5]
Lannert Judit[stáb 5] gyermek- és oktatási miniszter
Kátai-Németh Vilmos[stáb 6] szociális- és családügyi miniszter[hkör 6]
Lőrincz Viktória[stáb 7] terület- és vidékfejlesztési miniszter
Tarr Zoltán[stáb 8] Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium[hkör 7]
Tanács Zoltán[stáb 8] Digitális és technológiával foglalkozó minisztérium

A miniszterelnök Magyar Péter, aki az új parlament alakuló ülésén, 2026. május 9-én letette a hivatali esküt. A miniszterek a parlamenti meghallgatások után május 12-én nevezte ki a köztársasági elnök, és még aznap letették a hivatali esküt.[stáb 9] A kormány 13-án lép hivatalba.

A kormánynak 16 minisztériuma van. A minisztériumok igazodnak a parlamenti bizottságokhoz.[8]

Kormánybiztosok:[stáb 10]

  • Radnai Márk az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos
  • Rost Andrea a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos
  • Bódis Kriszta a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért felelős kormánybiztos.

Tóth Péter, a korábbi kampánytanácsadó a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója lesz.[stáb 11]

Május 14-én megtörtént a végleges átadás-átvétel. Orbán Viktor egyáltalán nem vett részt benne.

Május 26-ától lépett hivatalba az 54 politikai államtitkár és egy közigazgatási államtitkár.[stáb 12]

A régi kormánytagok gratulálnak az újaknak


Kormányépületek

A kormány az Alkotmány u. 5-ben, a korábbi Lázár-minisztériumban fog ülésezni. Szimbolikus, hogy a Miniszterelnökség az Alkotmány utcában lesz.[székh 1] A Miniszterelnökség korábbi Kossuth téri épületébe Kapitány István költözik be.[székh 2] A Közlekedési Minisztérium az Október 23. utcai volt Mol-székházba.[székh 3] A Pénzügyminisztérium visszaköltözik a József nádor térre. Ezt az épületet is el akarta adni a fidesz, de már nem maradt rá ideje.[székh 4]

Leltár

A kormány megalakulása után Magyar Péter bejárta a Karmelitát és a Belügyminisztérium épületét. Elképesztő luxust talált, elképesztő árért.[luxi 1]

Az első – még a kormány megalakulása előtt meghirdetett – vizsgálat a covid idején meghozott döntések és beszerzések körülményeinek vizsgálatát. Ezt egy tárcaközi bizottság fogja végezni.[leltár 1]

A kormány első intézkedései is az állapotfelmérést szolgálják.[leltár 2]

A kormány felmondja a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött 261,7 milliárd forintos finanszírozási szerződést. Az akadémia 375 gimnázium 5500 tanulóját segíti, és több mint 400 tanár dolgozik vele együtt. A szerződést a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztériummal kötötték 2025 novemberében, és 2031 végéig szól. A már kiutalt első összeget, 23 MFt-t a kormány visszakéri az alapítványtól.[Krausz 1]

A volt Építési és Közlekedési Minisztérium épületében, ahol a miniszterelnök irodája lesz, Magyar Péter tizenöt-húsz zsák ledarált iratot, Fidesz-szóróanyagokat, Lázárinfó-anyagokat és a DPK-gyűléseken használt zászlókat talált, ami felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját.[székh 5]

Az előző kormány helyettes államtitkárainak nem jár le a megbízatásuk a kormányváltással. Az átadás pillanatában 124 helyettes államtitkár volt. Május 19-ig ebből hármat váltottak le: Havasi Bertalant,[stáb 13] Bartal Tamást és Határ Renátát.[stáb 14]

2026. április 10-én, a választás előtt 2 nappal az Orbán-kormány 14,6 MFt támogatást osztott szét a Digitális Megújulás Operatív Program Pluszból. Két kkv pedig április 8-án kapott 4–4 MFt-t digitális átállásra. Az új kormány a támogatási szerződések megkötése előtt ellenőrzi az összesen 11 projektet.[leltár 3]

Az örökölt költségvetés átnézése során 286 MFt hiányra bukkantak. Magyar Péter elrendelte a költségvetés teljes átnézését, mert az átláthatatlan.[leltár 4]

Az Orbán-kormány 2026. április végén 45 MFt-s, 48 hónapra szóló szerződést kötött nyomdai keretszerződés ügyében az Alföldi Nyomda Zrt-vel. Lannert Judit oktatási miniszter vizsgálatot rendelt el.[leltár 5]

286 MFt hiányzik a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasútvonal utolsó tétele, az iváncsai ipari vasút és az autópálya-koncesszió egy 100 MFt-nél nagyobb tétele miatt. A költségvetésnek ezt a tételéért Lázár János és Nagy Márton felelős. Úgy tűnik, tudatosan hagyták ki, „egyenlegjavítás” céljából.[leltár 6]

Elszámoltatás

Elszámoltatás26.png

A kormány fontosnak tartja az ügynökakták nyilvánosságra hozását, az NER bűncselekményeinek felderítését, az eltulajdonított közpénzek visszaszerzését.

A polgári jogi szerződést érvényteleníteni lehet: nem kell ehhez BTK, és az EU-nak is van erre szabályozása. A büntetőjogi elévülés nem akadálya a vagyonelkobzásnak.[9]

A bitorlók zsarnoksága utáni átmenetek rendkívüli helyzetek; rendkívüliek a működő alkotmányos demokráciák normális állapotához képest. A rendkívüli helyzetek indokolják a jogállamisági normák, zsinórmércék rendkívüli értelmezését, bár az általánosan követett jogállami elveket nem szabad veszélyeztetni.[10]

A közpénzből magánvagyonná varázsolt javak vagy az ebül szerzett engedélyek ellentmondanak a jogegyenlőségnek.

Magyar Péter nem volt hajlandó kifizetni a miniszterek végkielégítését, ezért a miniszterek azt jótékony célja ajánlották fel.[székh 2] Magyar Péter ezt elfogadta, feltéve, hogy az államtitkárok is ezt teszik.[11] Havasi Bertalan nem hajlandó rá.[12]

Várakozások

A választás után pár nappal a választók Magyar Pétert 74%-ban, Orbán Viktort 49%-ban tartják alkalmasnak miniszterelnöknek.[13]


A Medián felmérése választók reményeiről néhány nappal a választás után

Közérzetjavító intézkedések

Ez a szakasz olyan apró (egyelőre csak tervezett) intézkedésekről szól, amelyek az emberek hangulatát javítják. A Tisza-program legfontosabb ígéreteinek összefoglalója.[ígér 1]

  • megalapítják a Semmelweis-rendet, amely egyfajta „tisztaságkommandóként” felügyelné, hogy a kórtermekben, mosdókban és vizesblokkokban rend és tisztaság legyen, a betegek számára pedig mindig rendelkezésre álljon szappan, kéztörlő és vécépapír.[ígér 2]
  • 2026. október 22-én megnyitják az ügynökaktákat. A részletek még nem ismertek.[ígér 3]
  • akinek a nyugdíja 250 eFt alatt van, 200 eFt értékű SZÉP-kártyát kap. Az 500 eFt alattiak 100 eFt értékű SZÉP-kártyát kapnak.
  • augusztusban kifizetik a 100 eFt iskolakezdési támogatást.

Csökkentik a parlamenti képviselők fizetését. Magyar Péter miniszterelnöki + képviselői fizetése 3,8 mFt lesz (Orbán Viktoré 7,8 mFt volt). A képviselők 7 mFt-s benzinkerete 5 mFt-re fog csökkenni.[ígér 4] Ez utóbbi önmagában 400 mFt megtakarítás a költségvetésnek.

Jegyzetek

  1. A Fidesz-kormány teljesen lefosztotta a kasszát, április végére összejött az éves terv 91 százaléka. hvg.hu (2026. máj. 8.)
  2. Bakró-Nagy Ferenc: Visszaállították az ukrán élelmiszerek behozatali tilalmát. telex.hu (2026. máj. 22.)
  3. Gazda Albert: Hivatalos: A kormány visszavonja Magyarország kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból. 444.hu (2026. máj. 22.)
  4. Azbeszt-botrány: 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az osztrák bányákból, itt az érintett területek tételes listája. www.penzcentrum.hu (2026. máj. 23.)
  5. A részvételi demokrácia kifejezés Karácsony Gergelytől származik, de lényegében erről van szó.
  6. Bábel Vilmos: Formálódik a Tisza legambiciózusabb projektje: soha nem látott intézményi újításokkal ültetnék asztalhoz a társadalmat. 444.hu (2026. máj. 20.)
  7. Windisch Judit: Magyar megnevezte hét miniszterét, és május 31-ig adott határidőt a lemondásra több NER-kinevezettnek, köztük az államfőnek. 444.hu (2026. ápr. 20.)
  8. Cseke Balázs: Megszereztük a listát, ilyen parlamenti bizottságokat tervez a Tisza Párt. telex.hu (2026. ápr. 20.)
  9. Bárándy Péter – Zamecsnik Péter: Hogyan lesznek elszámoltathatóak a NER-hez köthető politikusok és oligarchák? Riporter: Rónai Egon YouTube (2026. ápr. 13.) (videó)
  10. Sajó András: A csalárd törvények semmisségének gondolata korántsem jogdogmatikai képtelenség. www.valaszonline.hu (2026. máj. 7.)
  11. Gulyás Gergely: A volt kormány tagjai egy kárpátaljai gyermekotthonnak ajánlják fel a nekik járó végkielégítést. hvg.hu (2026. máj. 14.)
  12. Kovács Pál: Havasi Bertalan szeretné maga eldönteni, hogy mire költi a búcsúpénzét, amiért perelni is hajlandó lenne. telex.hu (2026. máj. 15.)
  13. Dobszay János: Már a Fidesz-szavazók ötöde is alkalmas kormányfőnek gondolja Magyar Pétert. hvg.hu (2026. ápr. 29.)

Forrás

Döntések

Ígéretek

Állapotfelmérés

A minisztériumok stábja

  1. Magyari Péter: Ruff Bálint miniszter: „Ennek az eufóriának hegyeket kell megmozgatnia”. www.valaszonline.hu (2026. ápr. 22.)
  2. Király András: Sose volt belügyes, még a politikában is újonc, most neki kell visszaterelni a szakmai útra a rendvédelmet. telex.hu (2026. ápr. 30.)
  3. Kaufmann Balázs: Görög Márta lesz az igazságügyi miniszter. 444.hu (2026. máj. 8.)
  4. Tenczer Gábor: Ez lesz az 5 legsürgetőbb feladata Vitézy Dávidnak, az új közlekedési miniszternek. telex.hu (2026. ápr. 24.)
  5. Németh-Halász Nikolett: A lemaradók fejlesztése, a hibákból tanulás, a kreativitás felszabadítása érdekli a leendő oktatási minisztert. telex.hu (2026. ápr. 24.)
  6. Presinszky Judit: A magyar történelemben először lesz miniszter egy látássérült ember. telex.hu (2026. ápr. 24.)
  7. Mizsur András: Szegény családból származik a kaposvári jogász, aki az önkormányzatokért és a vidék fejlesztéséért felel a Tisza-kormányban. telex.hu (2026. ápr. 22.)
  8. 8,0 8,1 Patakfalvi Dóra: Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős miniszter, Tanács Zoltán a tudományos és technológiai tárcát kapja. telex.hu (2026. ápr. 28.)
  9. Megalakult a Tisza-kormány, esküt tettek a miniszterek. hvg.hu (2026. máj. 12.)
  10. Haszán Zoltán: Sok fideszes politikus inthet búcsút a milliós keresetkiegészítésének. 444.hu (2026. máj. 10.)
  11. Bódog Bálint: Megjelent a Magyar Közlönyben a kormánytagok feladatköreiről szóló határozat: Vitézynél a koncessziók, Kármánnál a szerencsejáték, Pósfainál a sport. 444.hu (2026. máj. 14.)
  12. Haszán Zoltán – Haász János: Kinevezték Magyar Péter kormányának 55 új államtitkárát, Nagy Ervin és Velkey György László is államtitkár lett. 444.hu (2026. máj. 24.)
  13. Máris reagált Magyar Péter arra, hogy feljelentette őt Havasi Bertalan. hvg.hu (2026. máj. 18.)
  14. Domány András: Két újabb helyettes államtitkárt váltott le Magyar Péter. hvg.hu (2026. máj. 19.)

A minisztériumok székhelye

Miniszteri hatáskörök

  1. A Miniszterelnökséghez tartoznak az uniós ügyek is, az ügynökakták, az elszámoltatás, a társadalompolitikai ügyek összehangolása, a kormányzati stratégiák kidolgozása is.
  2. A gazdasági miniszterhez tartozik a fogyasztóvédelem, a közműszolgáltatások és a posta is.
  3. Urfi Péter: Semjén Zsolt utódja: Orbán Anita lesz a miniszterelnök-helyettes. 444.hu (2025. ápr. 25.)
  4. A sport és a polgári titkosszolgálatok és a Kommunikációs Hivatal is a belügyminiszterhez tartozik.
  5. A közlekedési miniszterhez tartoznak a beruházások, az építésügy, a lakáspolitika és a területfejlesztés is.
  6. A szociális miniszterhez tartozik a foglalkoztatás és a gyermekvédelem is.
  7. A kultúra, a tudományos ügyek, a civil szervezetek, az egyházak és a média szabályozása tartozik ide

Az Orbán-kormány hivatali luxizása

Ezt a képet adja vissza Tanács Zoltán

Krausz-alapítvány

További információk